3. Balatoni Halászat Napja Baltonföldvár

Időpont: július 12.

A tó körül egyedülálló programon látványhalászat várja az érdeklődőket. A rendezvény célja, az egyik legősibb balatoni mesterség bemutatása, a halászat hagyományainak megőrzése és megismertetése a nagyközönséggel. A hagyományos népi halászat módszereinek megismerése mellett, ízletes halételeket is kóstolhatnak a látogatók.
Halászati, horgászati eszközök kiállítása, akváriumok balatoni halakkal, halételek, halsütő, játszóház gyerekeknek, felnőtteknek, környezeti tanácsadás. Különleges élményt kínál ez a rendhagyó halászati bemutató, amelynek főszereplői maguk a fürdőzők!

KeszthelyFest

Időpont: július 11. - július 13.

Az ingyenesen látogatható KeszthelyFest első alkalommal kerül megrendezésre nem mindennapi környezetben. A szervezők minden korosztályra gondoltak, a Festetics Kastély parkjában lovas és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárával, musical előadással várják a látogatókat. A történelmi belváros Sétáló utcáján a legnemesebb magyar pálinkaházak pálinkái kóstolhatók kitűnő folk programok kíséretében. A Balaton-partra pedig a bulizni vágyókat és kisgyermekes családokat várják rengeteg koncerttel, Foci VB közvetítéssel és sok-sok játékkal.

Gyenesdiási Bornapok

Időpont: július 10. - július 13.

Gyenesdiás forró nyári napjain egy igazi felüdítő programsorozat, melynek során népművészek bemutatói, kézművesek vására, fenséges gasztronómia, kitűnő borok és színes kulturális rendezvények, szórakoztató műsorok, esténként koncertek és táncos mulatságok várják a kikapcsolódni vágyó fiatalokat és idősebbeket egyaránt! Az egész rendezvény idején: borsátrak, népművészeti és kézműves vásár, folklór és zenei programok, szombaton és vasárnap gyermekműsorok, esténként koncertek és tánczenés estek.

III. Balatoni Halételek Fesztiválja

Időpont: július 12. - július 13.

A fesztivál célja, hogy megismertesse és megkedveltesse mindenkivel a balatoni halakat és a belőlük készíthető ételeket. A Balaton-partra kitelepült éttermek a halételek széles választékát kínálják. De megkóstolhatják a füstölt pisztrángot és a halas rétest is! Vasárnap a főzőverseny keretében a civilek is összemérhetik képességeiket, hogy ki tud finomabb halételt készíteni. Délutántól gyermekprogramok, ugrálóvár, kézműves vásár, koncertek és utcabál várja a látogatókat. Helyszín: parti sétány. Belépő: ingyenes.

Balatonlellei Juliális

Időpont: július 4. - július 6.

Július első hétvégéjén kerül megrendezésre 16. alkalommal a Juliális Fesztivál, amely folyamatosan növekvő népszerűségét elsősorban gasztronómiai jellegének és hagyományainak köszönheti. Ennek a rendezvénynek nincs esőnapja, a szombati halászléfőző-verseny és a másnapi bográcsos piknik garantáltan megrendezésre került eddig is, mert főzni és/vagy enni szinte mindenki szeret.
A késő délutáni óráktól a gasztronómia mellett számos színpadi program kerül megrendezésre. Műsorkínálat naponta 18.00-23.00 óra között: gyerekműsor, fúvószenekar, latin és dixie koncert,

Jazz és a Bor fesztiválja Balatonboglár

Időpont: július 9. - július 13.

XV. Jazz és a Bor fesztiválja egyedi színfolt a Balaton déli partján. Balatonboglár Város kiemelt rendezvénye. Nyáron, fesztivál keretek közepette csempésszük a nyaraló vendégek életébe ezt az igényes műfajt. A helyi jellegzetességek népszerűsítése mindannyiunk feladata. A négy nap alatt minden este 20 órától kezdődnek a programok. A mediterrán hangulatú udvarunkon esténként két jazz koncert és 4-6 borász várja a látogatókat. A zene mellett az ízek kavalkádját nyújtjuk a jobbnál jobb borok bemutatásával.

11. Gyulaffy Napok Csobáncért

Időpont: július 11. - július 13.

A Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium - Csobánc Váráért Közhasznú alapítvány 2014. július 11-12-13-án rendezi meg a Gyulaffy Napok Csobáncért című hagyományőrző programját. A végvári hagyományőrzők legnagyobb hazai seregszemléje, több mint 50 gyermek és felnőtt programmal várja a kedves vendégeket. Ízelítő a programkínálatból: kézművesek vására, talpas és lovas vitézek felvonulása, erőpróbája, ifjú sihederek palánkvár foglalója, fehérnépek játszóháza, fölhágás a Csobáncra, szomjoltás a hegy levével, estének közeledtével hírős zenészek,

Elérhetőség

Mosolygó Vendégház
Cím: 8526 Ábrahámhegy, Fenyves utca 39.
E-mail: mosolygo.vendeghaz@gmail.com
Telefon: +36-30/330-5507